Tobia Gioachino Collet folyamatmérnökként dolgozik az Oil Seals Powertrain & Driveline vezető központjában Pinerolóban. Nagyapjával együtt restaurálta dédapja hegyvidéki faházát. Elmondja nekünk.
„Az ajtó mellett van egy kő, rajta egy dátum: 1910, az év, amikor a faház épült, ahol Ferdinando és Ester dédszüleim éltek – magasan a Valle Germanasca hegységben, az észak-olaszországi Piemont régióban, Torino közelében. Akkoriban ez egy tipikus hegyi ház volt. A legelő állatokat a félpincében tartották, ahol egy kőboltozat volt, így a testhőjük a padlón keresztül felszállt a felsőbb emeletekre. Az első emelet egyetlen helyiségből állt, amelyet egy nagy kandalló uralt. Őseim e kandalló körül gyűltek össze beszélgetni, főzni és a gyapjút kalapokká, mellényekké és sálakká feldolgozni. A hálószobák a felső emeleten voltak. Az ilyen típusú faházakat általában két kőműves és egy tanonc építette: Az első kettő emelte a falat, egy belülről és egy kívülről, míg a tanonc hordta a köveket, amelyeket a két fal közötti résbe helyeztek.
A dédnagyapám a „Ferrari” becenévvel.
A következő generáció, az én dédszüleim egy kicsit lejjebb költöztek a völgyben. A faházat csak a nyári hónapokban használták, amikor a tehenek a magas legelőkön legeltek. Dédnagyapám ügyes szánkóépítő volt. Az idősebbek titokban „Ferrarinak” becézték, annak ellenére, hogy a maranellói sportautókkal ellentétben az ő járművei főként fából készültek. Tehetsége, valamint a részletekre való odafigyelése segített neki abban, hogy a hegyek leggyorsabb és legtartósabb szánkóit építse. Szánkókat, amelyeket az emberek széna, fa és szalma szállítására használtak – nem pedig szórakozásra. Ezt a képességét adta át nagyapámnak, Renatónak. Ő kezdte el felújítani a szülei házát, és a kicsit feljebb a hegyen lévő faházat is rendbe hozta. Renato nagyapa példakép számomra, különösen azért, mert tudja, hogyan kell ötvözni a közmondásos figyelmet a részletekre és őseink hagyományait.
Egy nap Renato elment a faházba, amelyet akkoriban régi szerszámok és gépek tárolására használtak. Talált egy cséplőgépet, egy búzaszitáló gépet, és minden további nélkül elhatározta, hogy vesz egy kis malmot. Elkezdett kenyeret sütni, de az első öt évben nem volt elégedett az eredménnyel. Évekig tartó kísérletezés után végül megtalálta a megfelelő tésztát, amelyet kovásszal kevert, majd fatüzelésű kemencében sütött. A mai napig ezt a receptet használjuk.
Nagyapa és unokája együtt újítanak fel
Nagyapám továbbadta nekem a kézművesség és a hagyományok szeretetét. Talán ezért kértem ötéves koromban karácsonyra egy munkapadot, amiből párásítót építettem. Tizenhét éves koromban úgy döntöttem, hogy több időt töltök a nagyszüleimmel: Maura nagymama megtanított főzni és varrni, nagyapám pedig igazi kézművességre tanított.
Egy nyári délután nagyapával elkezdtük tervezni Ferdinánd dédnagypapa hegyi faházának felújítását. Úgy döntöttünk, hogy minden munkát magunk végzünk, szakcégek segítsége nélkül. Renato nagyapám volt a kőműves, én pedig a tanonc. A tetőt újra kellett fedni. Egyfajta fűrésztelepet építettünk, hogy a fák törzséből magunk készítsük el az új gerendákat. Ugyanez történt az ablakokkal is.
A projekt jelenleg folyamatban van. Rövid ideig fontolgattuk, hogy a pajtát szaunává alakítjuk. De az egyik diáktársam azt javasolta, hogy a helyet sajt, bor és gyógynövények tárolására használjuk. Milyen jó ötlet! A jövőben az első emeleten fog összejönni a család: az asztal fogja alkotni a szoba közepét. A kandalló előtt lesz két hintaszék, ahol hangulatos beszélgetések zajlanak majd. Elképzelem, ahogy a nagymamáim ott beszélgetnek kötögetés közben. A második emeleten egy lépcső vezet majd a hálószobába. Ezen a lépcső mentén később lépésről lépésre láthatjuk a faház átalakulásának képeit. Egy ágy, egy fából készült szekrény és egy komód fogja végül kiegészíteni a berendezést”.
