Carl Johann Freudenberg – a Freudenberg Technology Group sikertörténete vele kezdődik. 1849. február 9-én egy társával együtt egy kis bőrgyárat alapított Weinheimben. Ezt követte a világcéggé válás egyedülálló felemelkedése, amely jól dokumentálva van, többek között egy modern archívumban is. De mit árulnak el a történelmi dokumentumok az alapító személyiségéről, Carl Johannról, az emberről? Hogyan jellemzik gondolatai és tettei ma is a Freudenberg vállalati értékeit?
Julia Schneider, a cég archivátora szerint: „Képzeljünk el egy start-up alapítót, aki épp harmadszorra lett apa, és egy polgárháború közepén rengeteg pénzt vesz kölcsön az apósától, hogy megvásároljon egy fizetésképtelen kis ipari vállalatot!”. Carl Johann személyének ez a bevallottan leegyszerűsített megközelítése azt mutatja, hogy valószínűleg nem volt híján az önbizalomnak. Szerencséje volt, hogy a megfelelő összetevőket össze tudta kapcsolni ahhoz, hogy a tanoncból fokozatosan társtulajdonossá, majd később a cége egyedüli tulajdonosává váljon. Mik voltak ezek az összetevők? Mi késztette a 30 éves családapát arra, hogy egy bizonytalanságokkal teli szakaszban higgyen a sikerben? „A megfelelő jellemvonások, de a megfelelő társak is, mind szakmailag, mind emberileg” – mondja Schneider.
A gyermek
Carl Johann mindössze kilencéves volt, amikor elvesztette édesapját, Georg Wilhelmet. Kezdetben a Köln és Frankfurt között fekvő Hachenburgban a „Zum Löwen” fogadót vezeti. A korai ipari szegénységi válság idején azonban rosszul mennek a dolgok. A fogadót 1829 elején be kellett zárni, és a háziúrnak radikális pályamódosításra kényszerült. Vámszedői állást kapott Weilburg an der Lahnban, ahol nem sokkal később, 1829. március 9-én meghalt. Egyedül fia, Carl Johann volt vele, akit Hachenburgból vitt magával. A család gyászol és küzd a megélhetésért. Carl Johann édesanyja vele és öt testvérével Neuwiedbe költözik, ahol rokonok biztosítják a túlélésüket. Carl Johann 14 éves korában a saját lábára kell állnia, és tanoncnak áll a nagybátyja bőrműves műhelyében a 200 kilométerre lévő Mannheimben – ami akkoriban nagy távolság volt. „A család nehézségei minden bizonnyal kiváltottak valamit Carl Johannban – minden bizonnyal azt a késztetést is, hogy többet hozzon ki magából” – mondja Schneider. „Erre következtetünk a következő időszakból, amelyben ambíciója, szorgalma és takarékossága révén egyfajta self-made manré emelkedett”.
A hegymászó
Carl Johann egyedül van. De hamar rátalál önmagára és az erősségeire. Nagybátyja, Johan Baptist Sammet és annak társa, Heinrich Christian Heintze tanoncaként él Mannheimben – a szülővárosához képest nyüzsgő városban. „Ez idő alatt rádöbben, hogy saját tettei és képességei milyen pozitív hatással vannak az életére. Önbizalomra tett szert, ami segítette abban, hogy folytassa azt a célját, hogy valamit kihozzon magából” – mondja a levéltáros. Szorgalma és ambíciója hajtja őt előre. A fiatalember nemcsak a kereskedőház pultja mögött szolgálja ki a vásárlókat és szállítja ki az árut, hanem a bőrüzletből származó bevételéből szivarüzletet is üzemeltet. Ő, aki nem járt középiskolába, megtanult franciául és angolul, járt a mannheimi Nemzeti Színházba, egyre magabiztosabban mozog tekintélyes és nemzetközi körökben, és nagybátyja cégénél tovább bizonyítja rátermettségét. 1844-ben csendestársként 20 százalékos részesedést szerzett.
A férj
Ugyanebben az évben Carl Johann feleségül veszi Sophie Martensteint, akit előző tavasszal ismert meg egy énekkaron, az úgynevezett Liedertafelen. Martenstein gazdag wormsi családból származik. Apja fűszerkereskedő, elismert üzletember volt. Beleegyezik, amit bizonyára nem csak szív- és jellembeli, de még csak nem is küllemi vizsgálat előzött meg. Gazdasági tényekről van szó, mind a személyes pénzügyek, mind a szakmai siker tekintetében. Emlékirataiban Sophie ezt írja: „Az a meggyőződés, hogy jó és rátermett veje van, aki 5000 gulden [kb. 100 000 eurónak megfelelő összeg] jövedelemmel rendelkezett, meggyőzte apámat, hogy egyetlen lányát rá bízza”. A következő években két lányuk született: Elise és Luise, bár az utóbbi fiatalon meghalt. Amikor 1848-ban Mannheimben megszületett fia, Friedrich Carl, már tombolt a badeni forradalom.
A kortárs
Mi folyik Carl Johann mannheimi háza előtt? Nem kevesebbről volt szó, mint a sajtószabadságról, az esküdtszéki tárgyalásról és a német nemzetállamról, szabadon választott parlamenttel. Addig az ország független területek, köztük a Badeni Nagyhercegség Mannheim városával együtt. A forradalmárok két táborra szakadtak: a liberális-
alkotmányos és a radikális-demokrata táborra. Mannheimben felzúdulás támad, teljes felfordulást követelnek, népgyűléseket tartanak több ezer résztvevővel. Számtalan másik követte országszerte. Csetepatékra kerül sor. „Az üzletemberek, akik általában stabil politikai viszonyokat akarnak, aggodalommal figyelik az eseményeket. Ez vonatkozik az alapítónkra is” – mondja Freudenberg céglevéltáros.
A vállalkozó
Az országot politikai viharok sújtják, amelyek annak a banknak az összeomlását is okozzák, amelyen keresztül a bőrüzletet váltók segítségével finanszírozzák. A vállalat pénzügyi nehézségekbe került, és 1848-ban fel kellett oszlatni. „Freudenbergnek szerencséje volt, hogy a válságot lehetőségként tudta kihasználni a maga számára, mert most már egy erős család állt mögötte, akik szintén tudtak neki pénzügyi lökést adni” – mondja Schneider. Apósa, aki nagyra tartotta Carl Johann-t, a lányának, Sophie-nak biztosította a szükséges tőkét, hogy támogatni tudja férjét a törekvéseiben – ő ugyanis át akarta venni a vállalat egy részét. Abban az időben progresszív megközelítésnek számított, hogy lányát ilyen módon integrálta a vállalkozásba.
Az alapító fia, a forradalom évében született Friedrich Carl 90 évvel később így írt visszaemlékezéseiben: „Mivel a felszámolás szükségessé tette a két cégtulajdonos szétválasztását, apa választhatott a két partner között. Választása Heintze úrra esett. Így jött létre a Heintze & Freudenberg cég Weinheimben, amely 1849-ben átvette a kis borjúbőr-cserzőüzemet.”
Miért száll be a bőrgyárba Heintzével, és miért nem a bőrkereskedésbe a nagybátyjával? Egy vállalkozó számára a bőrgyár sokkal nagyobb szervezési és növekedési lehetőségeket kínál, mint egy „egyszerű” bőrüzlet. „Ez Carl Johann vállalkozói vízióját mutatja” – mondja Schneider céglevéltáros. És még valami: „Az a meggyőződés, hogy ezekben a zűrös időkben is boldogulni tud, bizonyára azon alapul, hogy már fiatalemberként kiszabadította magát egy pénzügyi válságból, majd erényeivel sikeressé vált. Bizonyos értelemben megismétli azt, amit egyszer már elsajátított. És ezúttal eltökélt szándéka, hogy tapasztalatát és erősségeit a maga javára fordítsa”. És így, a forradalom közepette, egy globális vállalat irányt vesz. 1849. február 9-én, egy pénteki napon a partnerek hivatalosan is megalapították a Heintze & Freudenberg céget a cégjegyzékbe való bejegyzéssel. Néhány hónappal később a forradalmat leverik.
A vállalat igazgatója
A következő három évben a forgalom megnégyszereződik, a dolgozók száma pedig 50-ről 170-re nő. „Három szempont fontos ehhez” – mondja Schneider. Először is a minőség. „Csak Németországban jelenleg mintegy 10 000 bőrgyártó vállalat van. Freudenberg tudja, hogy ő és a Heintze csak a minőséggel tud kitűnni”. Másodszor, azt is felismerte, hogy gyorsan nemzetközivé kell tennie az üzletet, hogy bőröket vásárolhasson és bőrt adhasson el. A „Go big or go down” mottónak megfelelően kapcsolatokat építenek ki az Egyesült Államokban és Svájcban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Törökországban (akkor még az Oszmán Birodalomban). Végül, de nem utolsósorban Freudenberg korán felismeri az innováció fontosságát: felkarol egy franciaországi trendet, és szabadalmi bőröket készíttet. Meg kellett érvényesülnie partnerével, Heintze-vel szemben. „Ha lakkbőrt készítesz, kocsikázol, ha normál bőrt, gyalogolsz” – mondja, ismét bizonyítva előrelátását. A Weinheimből származó termék az 1851-es londoni világkiállításon kitüntetést kapott, és hosszú évekre biztosította a vállalat korai sikerét.
A mentor
Miután 1874-ben a vállalat egyedüli tulajdonosa lett, és kifizette a Heintze családot – szintén felesége családjának anyagi támogatásával -, Carl Johann megmutathatta vállalkozóként gondoskodó oldalát, amelyet korábban feltehetően akadályozott partnere kizárólag üzleti szemlélete. Még ugyanebben az évben megalapította alkalmazottai számára az egészségbiztosítási egyesületet, amelyből később a Freudenberg vállalati egészségpénztár alakult. Ezt követte egy általános támogatási alap a rászoruló alkalmazottak és családtagjaik számára. „Fel lehet ismerni a kapcsolatot a kora gyermekkori élményeivel” – mondja Schneider.
Freudenberg a fiait, Friedrich Carlt és Hermann Ernstet is beveszi a cégbe, hogy támogassák őt, így a vállalat családi vállalkozássá válik. 1887-ben mindkettőjüknek egyharmados részesedést adott, mint üzlettársak. Ekkor a vállalatnak már több mint 500 alkalmazottja volt. A generációváltás alkalmával és az immár elért vállalati méretre való tekintettel Carl Johann 1887-ben leírta saját üzleti elveit. Számára a szerénység, a becsületesség, a szilárd pénzügyi alap és a változásokhoz való alkalmazkodóképesség a sikeres vállalkozói tevékenység legfontosabb alapelvei. A bizalom motívuma – nemcsak önmagában, hanem családjában, partnereiben és alkalmazottaiban is – szintén nagy szerepet játszik. „Jobb százszor bízni, kockáztatva, hogy egyszer belebukunk, mint egyszer bizalmatlanul bízni”.
Összefoglalva: a sorscsapások által formált Carl Johann Freudenberg – saját szavaival élve – mindig „minden helyzetből a legjobbat igyekezett kihozni” (idézet az üzleti alapelvekből) szorgalommal, takarékossággal, ambícióval, önbizalommal és az elvekhez való hűséggel. A vállalkozói előrelátással, az ezzel járó nyitottsággal a változásokra és az innovációra, valamint az általa gyakorolt bizalmi kultúrával párosulva sikeres vállalkozóvá vált, akinek öröksége a mai napig formálja a vállalati kultúrát.
Az akkoriban megfogalmazott alapelvek ma is a Freudenberg-csoport világszerte érvényes üzleti elveinek alapját képezik.
